Petőfi könnyed szerkezettel, de archaizáló stílusban írt műve, amelyet kedvesének, fiatal feleségének írt, példát mutat jelenünk szerelmeseinek, amely példán érdemes elgondolkodni. A XXI. században, a szappanoperák korában nem találjuk már az őszinte érzéseket, s az ezekre megfelelő szavakat. Petőfi egy kisebb arzenálját vonultatta fel a kedveskedő szavaknak mi a rendszere ennek?
Az 5 versszak lényegében két részre tagolható. Az első rész az első négy versszak, amelyekben különböző helyzetekben teszi fel kérdését ezeket a ha szócskával kezdi. Ezek a helyzetek: a lány megpillantása, a lány szemébe nézés, hangjának meghallása, s a csók. A második rész az ötödik, egyben utolsó versszak. Itt már konkrétan meg is válaszolja kérdését. És mégis kérdéssel zár, megadva az örökké folytatódás érzetét. Számtalan képet használ – szinte az egész vers metaforákból épül fel. Egyedül az ezeket körülölelő keret emelkedik ki. Ez a keret a versszak elején, s végén egyaránt feltett kérdés: Minek nevezzelek?.
A jelenet, amit a vers leír egy csók ebben a csókban benne van a világ minden öröme, s nem is a világ árnyas oldalát csak egy pillantásra sem méltatjuk. Mert mi is a csók? Henny Youngman szerint A csók a legrövidebb távolság két ember között, egyes elméletek szerint maga az életdadó szeretet, a szeretet beszéde. Lehetne róla oldalakon át beszélni, mi is ez, Petőfi egy képbe, 5 versszakba sűrítette bele az egészet. Kedveskedés, becéző szavak, egy ölelés, csók mind a szerelem kelléke. S a szerelem maga az ihletadó múzsa. Nincs mód arra, hogy megfogalmazzuk ezt az érzést, de az ember nem adja fel. Megállás nélkül törekszik az érzelem leírására, a pillant megörökítésére, a lehetetlenre s ha valaki kiérzi a sorok közül az idő és tér ezen koncentrációját egy emberben, már megérte A verset olvasva mindnyájunkban felötölhet a kép (Bruce Monk The Kiss)
Jó érzéssel tölti el az embert, ha szerelmes verset olvas. Különösen, ha maga is szerelmes. A mindenkori szerelmes ember: szentimentális, lila felhőben úszó, szétszórt, s merengő használhatatlan a MA Mammont imádó, s rohanó életvitelében, és mégis el nem tűnő része a társadalomnak. S amíg lesz szerelmes költő, lesz szerelmes vers, addig a praktikusság nem nyomja rá kizárólagos bélyegét a művészetekre